Pszeudó zen történet - A Folyó és Kelet-Nyugat misztikái
A Mester és Titok Tóni a folyó parton üldögéletek. Nézték a folyó csendes hömpölygését. Tóni, a Mesternek, Rudolf Otto könyvéről mesélt, Nyugat és Kelet misztkájáról. A Mester egy bölcs mondással Tóniba folytotta a szót.
- Te Tóni, látod ezt a folyót, nem ismeri sem Kelet sem Nyugat misztikáit, nem ismeri a keleti metafizikákat sem a jógát és mégis a tengerbe jut, csak azért , mert önön természetének engedelmeskedik. Ha a víz képes erre, akkor az ember miért nem, amikor az ember belsejében a végtelen vizek folynak.
Pszeudó zen történet - A Mester szerint, a magyaroknak, mit kell tanulniuk a zsidóktól
Titok Tóni a Mesterrel ellentétben olvasgatott. Épp az nap fejezte be Kodálynak a feljegyzéseitt, melyeket halála után összegyüjtött fecnikből állítottak össze.
- Mester, Kodálynak van egy nagyszerű megállapítása, hogy a zsidókat nem szidni kéne, hanem tanulni tőlük.
- Hát igen, a magyaroknak leginkább azt kellene megtanulniuk a zsidóktól, hogy olyan urai legyenek saját hazájuknak, mint a zsidók Izraelnek. Elkelne egy kis magyar uralom Magyarországon, mert már rég nem volt.
Pszeudó zen történet - Az egyházi intézmény és a szesz
A Mester és Titok Tóni a Vid-havas tetejéről bámultak a lenyugvó napba és közben a Mester mesélt az életéről. Emondta, hogy fiatal korában biza nagyon szerette a szeszt, de sikerült megszabadulnia töle. A beszédének a végén csuda dolgot mondott Tóninak.
- Tudom, hogy mi a szesz a saját bőrömön tapasztaltam; tudom, hogy milyen az egyház, mint intézmény, mert voltam a keresztények között, mint teológus és lelkész, két különböző egyházban. Az egyházak, mint intézmények, ölnek, lekileg, butítanak és leki nyomorba döntenek. Az alkohol is azt teszi, de ha mértékkel fogyasztod, akkor még az egészség megörzője is lehet. Ugyan ez nem mondható el az egyházakról, mint intézményekről, mert azokat nem lehet mértékletesen fogyasztani, vagy végletesen fogyasztod vagy sehogy.
Pszeudó zen történet - A Tej és a Tejföl
A Mester és Titok Tóni nagyon szerették a bivaly tejet, mert vastag föle volt. Este volt. A Mester épp a friss tejjel jött haza. Tóni gyorsan oda tette főni. A felfőtt tejet letették éjszakára, hogy vastag föle legyen reggelre. Reggel jóizűen ették a fölet és a tejet egyaránt. A Mester hétköznapi apró dolgokkal tanította Tónit.
- Látod Tóni a tej és a tejföl sok mindent megmagyaráz a Semmi és a Kép viszonyából. A Semmiből a Kép, valahogy úgy lesz, mint a tejból a tejföl. És, hogy melyik jobb, ami a te nagy gondod, a Semmi vagy a Kép, a rra a tejfől és a tej a válasz. Ugye egyformán szeretjük mindkettőt.
Tóni elismerőleg bólintott és elmélyedt gondolataiban.
Pszeudó zen történet - Folyó, melyben nincs szent és profán
A Mester és Titok Tóni az esti alkonyatban üldögéltek a csendesen hömpolygő Feketeűgy partján. Egy hosszú hallgatás után arról kedtek beszélgetni, hogy a vallások, milyen fölöslegesen osszák fel a világot szentre és profánra.
- Látod Tóni itt előttünk a folyót, nem ismer sem szentet sem profánt és mégis a tengerbe jut.
Pszeudó zen történet - Erdély elvesztéséről
A Mester és Titok Tóni a Hargitán töltöték a nyarat. Este fele volt. A nap egy távoli hegytetőről nézett vissza a Hargitára. A Mester és Tóni Erdély elvesztéséről beszélgettek, mivel a Mestert nem csak a lelkiek érdekelték. Ázsiai lévén a Mester, a magyarságot és történelmét, valahogy kivülről látta, ahogy a magyarok nem látják. Világot járt ember volt, aki nagyon élvezte a misztikus vándorlást és így sok náció lelkét megismerte. A magyarokról azt állította, hogy még egy ilyen különös náció nincs mint a magyarok, akik a nemzeti tragédiák fölötti tehetetlen síránkozásból, a környező népek iránti tehetetlen dühből, ekkora hamis nemzeti erényt tudott kreálni. A másik oldalon, a magyarság ellentétének a zsidóságot tartotta, mely a Mester szerint épp abban volt sikeres a történelemben, hogy a feléje dobott kövekből épített önmaga védelmére várat. A Mester szerint, a zsidóság, maga a megvalósult mítosz: a zsidóság az a nemzet mely elmondhatja önmagáról, hogy megvalósította eredetmítoszának jövőképét, az Ábrahámnak tett ígéreteket. A zsidóság titkát, a Mester abban látta, hogy eredetmítoszában benne van a jövőkép is, melyet nem múlasztott el megvalósítani a nemzet és melyben egyedüli a zsidóság a nemzetek között. A magyar antiszemitizmusról is meg volt a véleménye a Mesternek: a magyar antiszemitizmus a már említett, nemzeti erénynek számítottó tehetetlen, béna síránkozásban gyökerezzik, plusz krémként rátéve, egy fajta béna magyar dühös irigység egy sikeres nép iránt. A Mester szerint a magyar az a nép amely tehetetlenségében csak síránkozni tud és siránkozásával tehetetlenné bénítja magát és amely egy tragikus történelmi szereppé lett, melyből nem tud kitörni a nemzet. A Meternek az volt különös, hogy még egy ennyire tehetetlen néppel nem találkozott a világon.
A Mester épp az nap fejezte be, gróf Bánffy Miklós könyvét, trilógiáját, a Megszámláltattál, Hijjával találtattál, Darabokra tépetel, nagyon tetszett neki a könyv, de azért még sem tartotta, művészi szempontból rendkivüli műnek, csak tartalmilag. Este, lefekvés előtt, szokása szerint a Mester egy kis történettel bucsúzott Tónitól. Az esti történet, most Erdély elvesztéséről szóllt, Bánffy könyve nyomán.
- A szépséges szép Erdély közepén volt egy hatalmas nagy cseresznye fa. A fa tetejében, egy büszke magyar varjú pihent, egy nagy sajtal a szájában. A fa alatt, román asszonyok szedték kötényeikbe a finom érett cseresznyét. Körülöttük a gyerekeik játszadoztak, visítoztak és eszegették ök is a cseresznyét. A varjú a fák hegyét szerette a magasságot a felegeket. A magyar varjú más volt, mint társai, megvetette ami a földön volt, nem is szívesen nézett le a földre, nem is tudta, hogy mi történik a földön. Most a román gyerekek lármája felkeltette kíváncsiságát és lepillantott a földre. Nagyon elcsodálkozott azon, hogy ilyen embereket, románokat, még nem látott Erdély szent földjén. Addig csodálkozott, hogy eltátotta száját és kipottyant a nagy sajt a szájából, pontosan egy vlách asszony kötényébe. A sajton azt írta, hogy Erdély.
Pszeudó zen történet - A Folyó titka a misztika titka
A Mester és Titok Tóni, arról beszélgettek, hogy Keletnek vagy Nyugatnak magasabb rendű a misztikája. A Mesternek egyikre sem volt szüksége. De mégis a nyugati misztika szemlélődését, jobban szimpatizálta, épp az egyszerűsége technikanélkülisége, ezköznélkülisége miatt. Ezt a következőképpen világította meg Tóninak.
- Tóni én azt láttam, egy néhány keresztény misztikusnál, hogy egyszerűen ráirányul a Végtelenre. A Folyó azért jut el az Óceánba, mert ráirányul, feléje tart, ez a Folyó titka, ez a misztika titka.
Pszeudó zen történet - A folyó eszköznélkülisége
A Mester és Titok Tóni a folyóparton sétáltak. Beszélgetésük témája a Kelet gazdag, meditációs eszköztára volt. Tóni tudta, hogy a Mester épp a külső technikát értékeli a legkevésbé a lelki életben. Épp ezért provokálta a Mestert a témával. A Mester gyorsan le is zárta a témát.
- Látod Tóni, a Folyónak semmi külső eszközre nincs szüksége, ahhoz, hogy follyon! De miért? Mert pusztán csak elengedi önmagát.
Pszeudó zen történet - Miért olvasnak az emberek?
A Mester és Titok tóni egy könyvesbolt kirakatát nézegették.
- Tóni, szerinted miért olvasnak az emberek?
- Hát a tartalomért.
- Nem Tóni, nem a tartalomért, hanem az olvasás nyujtotta ingerekért, az izgalomért és ez alapján ítélik meg a könyvek értékét, nem a tartalom alapján ítélkeznek. A gond csak annyi, hogy a leki könyveket is, az emberek nagy része, puszta ingerszomjból olvassa.
Pszeudó zen történet - Mi tesz képessé a lelki életre?
A Mester és Titok Tóni egy nagy tölgyfa árnyékában hüsültek. Egy idő után, arról beszélgettek, hogy mi teszi képessé az embert a lelki életre. A Mester a következőképpen zárta le a témát, Tóni nagy megelégedésére.
- Az teszi képessé a lelki életre az embert, ami képessé teszi a a Folyót a folyásra, az, hogy elengedi önmagát.
Nagy Attila (Puli)
